Napló bejegyzések.
2012. Január 17.
-Lekéstem a buszom az iskolába menet, ezért szépen megkértem apát, hogy vigyen be a kocsival. Valamit morgott magában, majd fogta a kocsikulcsait és kirohant a házból. Anya dolgozni volt, így csak ketten tartózkodtunk a telken. Már-már sírva kocogtam utána a garázsba, ahova fejvesztve rohant. Rászóltam, hogy fejezze be. Ennyi kellett, kaptam egy pofont. S jött a következő. A végén én menekültem ki a kezei közül. Valami olyat kiabált utánam, hogy mit képzelek magamról. Ez nem fordítva van? Veri a saját lányát... [...] A következő buszt levegőhöz kapkodva elértem, ami bevitt a 3. órámra. A suliban mindenki furán nézett rám. Nem volt szokatlan. Főleg, hogy most két kézlenyomattal az arcomon sétáltam fel-alá. Nem volt otthon semmi ami el tudta volna takarni. Szerintem ilyen dolog a világon nincsen. [...] Az óra hagyományosan telt, szintén én jelentkeztem a legtöbbet, ezért is kaptam pár szúrós szemet. A vége fele szólt a tanár, hogy menjek be az igazgatóiba. Szuper volt, de tényleg. A szokásos volt, persze, hogy megint elkéstem. Nem az első eset bevallom. Talán a hatodik. Végül megint csak egy erősebb figyelmeztetést kaptam, figyelembe véve a jegyeimet. [...] Hazaérve anyát láttam meg a konyhában apával veszekedni. Majd ahogy közeledtem a szoba felé, megláttam anyu kezében egy papírt. Talán az e havi számla.
2012. Június 3.
Az osztálykirándulás. A bizonyítványom megint kitűnő volt, mint mindig, bár most javítanom kellet kémiából. [...] Mindent bepakoltam, már a buszon ültünk. A telefonomat szorongatva, néztem az elsuhanó tájat az ablakon keresztül. A hegyekbe mentünk, egy 3 napos kirándulásra. [...] A tanár szokás szerint azt mondta, hogy keressünk magunknak párt, azonban mint mindig, nekem egy tanár jutott. Amber néni, a történelem tanárom. Szerettem beülni az óráira, és a személyiségét is kedveltem, szóval nem volt ellenemre. Pár percig csendben sétáltunk az ösvényen, mögöttünk pár emberrel.
"Ha van valami, amit el szeretnél mondani, mond nyugodtan" szólalt meg, s szavai tűként hatoltak a szívembe. Ezt utoljára a mamától hallottam. Bár alig ismerem, mégis elmondtam neki mindent. Mindent... Hogy mi folyik otthon, hogy nem barátkozik velem senki. Egy ideig szomorú arccal nézett rám, majd adott tanácsokat, az összes problémámra. [...] Boldogan távoztam erről a helyről, hiszen elég sokat tanultam ebben a 3 napban...
2012. Július 24.
Anya utasítása alapján, a boltba indultam a megszabott árúért. Pár perc alatt végeztem, nem volt egy nagy feladat. [...] A ház előtt megállva, lábam a földbe gyökerezett, amint végignéztem ahogyan a részeg apám két nagy, rendezetlen bőröndöt dob be a kocsink hátuljába. Még csak rám sem nézett, úgy hajtott el a kocsibejáróról. Anya fejvesztve rohant ki a házból, szeme szikrákat, s könnyeket szórt. A sminkje már rég az arcán volt elkenődve, de mit sem törődve vele, kirohant az utcára, és a kocsi hűlt helyét pásztázta. Lassan borult térdére, mint egy rongybaba. Arcát vékony kezei közé temette, s keservesen sírni kezdett... Ez volt anyáék válási napja. Azóta nem láttam az apámat.
2012. Augusztus 18.
Anyára nagyon sok hitel tornyosult, így csodálom, hogy fenn tudta tartani a házat ennyi időn keresztül. Elég sokat kellett érte fizetni, amit mi nem tehettünk meg. Így muszáj volt eladnunk, majd Anya nővéréhez költözni. [...] Elég izgatott voltam. Nem nagyon szerettem ezt a helyet, nem köt hozzá semmi, ezért örültem, mikor azt terveztük, igenis elköltözünk. [...] A költöztetők már mindent elvittek, már csak mi maradtunk, meg pár bőrönd. Egyikőnk sem szólalt meg, a vonathoz vezető úton. Túl csendes volt. Máskor már be nem áll a szája. Nem mertem megkérdezni, hogy mi történt vele, mert tuti, hogy sírt volna. [...] A vonaton egymással szemben ültünk, s mindkettőnk a kinti tájat pásztázta. Lassan, rám sem nézve megszólalt.
"Nem akartam hozzá költözni... Viszont amikor láttam rajtad, hogy nem bánod, belegyeztem." sóhajtott egyet, majd felém fordította fejét, s mesélni kezdett. "Amikor hozzámentem apádhoz, a nővérem figyelmeztetett vele kapcsolatban, hogy nem szabadna találkoznom vele. Amikor felhívtam, és elmeséltem, hogy mi történt, felkapta a vizet, és kiabált velem. Említettem neki, hogy te is jönnél amire lenyugodott, és igent mondott. Szóval örülök, hogy szó nélkül belegyeztél. Remélem nem baj..." Halkult el. Áldtam az Istent, hogy ne sírjon, de könnyeivel küszködve átlépte a kísértést. [...] Később nyugtattam, hogy minden rendeben lesz, nem kell aggódnia. Viszont amikor megérkeztünk, úgy szorította meg a kezemet, hogy úgy néztem ki, mint egy gyakorló szalmazsák.
Így kezdődik az én történetem.
xoxo Louise.
